Hastánc

A hastánc vagy orientális tánc a keleti táncok összefoglaló neve, melyet vannak akik az önkifejezés eszközeként, mások közösségi (rituális) táncként használnak. Bár a legtöbben egyszerűen csak hastáncnak nevezik és ezáltal a testrészek (főként a has) különböző izolációs mozgására gondolnak, ettől azért többet jelent ez a mozgáskultúra. A műfajon belül több stílus is létezik, melyek kultúránként eltérőek lehetnek. Aztán közkedveltek manapság a fúziós táncok is, melyben a hastáncot ötvözzük egy másik táncstílus elemeivel, és persze ne feledkezzünk meg az eszközhasználatokról sem, melynek csak a fantázia szabhat határt.

Éppen ezért a világon számos művész dolgozik azon, hogy a tradicionális formát életben tartsák. Mégis amikor a hastáncra gondolunk - a külsőségeket leszámítva - egy olyan belső női életérzést kívánunk felszínre bocsátani, mely folyamatosan jelen van bennünk. Így ez a műfaj kiváló lehetőséget biztosít számunkra a nőiesség megélésére.

A hastánc jótékony hatásai:

- Erősödik a női kisugárzás, fejlődik az önbizalom.

- Tartásjavító és alakformáló hatás.

- Álló képességünk és erőnlétünk is javul.

- Táncon keresztül megélni és kibontakoztatni a nőiességet.

- Mozgásunk finomabb és kecsesebb lesz általa.

- Táncpartner hiányában saját mozgásukat fejleszthetjük, csodálatos, fülbemászó zenékre és pergő ritmusokra.

- Az európai táncoktól eltérő mozgáskultúra elsajátítása.

- Későbbiekben kellékhasználatok és újabb stílusok megismerése.

- Az órákon a női életérzést a figurák, mozdulatok segítségével igyekszünk megélni.

- Stresszmentes kikapcsolódás jó hangulatban, jó társaságban.

- Segíti a befelé figyelést és az önmagunkra való hangolódást

A hastánc oktatás felépítése:

Egy kezdő tanfolyam keretében – mely 10 alkalomból áll - megismerkedünk az alaplépésekkel, testpozíciókkal és néhány zenei stílussal. Ez egy alapozás, melynek segítségével már egy egész jó figurakészleted lesz.

A következő a közép-haladó tanfolyam – mely 8 alakalom – ami erősen épül a kezdőre, ezért a már tanult mozdulatokat építjük és fejlesztjük tovább. Ezeken az órákon már megismerkedünk kellékekkel is.

A haladó hastánc oktatás, folyamatosan működik szeptembertől-júniusig. Itt már összetettebb koreográfiákat tanulunk, esetenként különböző stílusban és fúzióban.

Ajánlom minden olyan NŐNEK, aki a tánc segítségével szeretne még nőiesebb lenni.

Oktató: Czifra-Kutas Enikő

Vissza

Minden jog fenntartva: Czifra-Kutas Enikő
2015 Miskolc
Az oldalt készítette: Kiss Sándor
www.visualcenter.hu

Kezdőlap

Táncok

Rólam

Aktuális

Kapcsolat

Minden jog fenntartva: Czifra-Kutas Enikő
2015 Miskolc
Az oldalt készítette: Kiss Sándor
www.visualcenter.hu